A pincéről és borairól már többször is volt szó oldalainkon, bemutatása, filozófiája itt részletesen megtalálható. Nem véletlen a címválasztás, hisz mai posztunk borát a kezdeti felmagasztalás utáni években lesújtó kritikák is érték.

Nekem is többször volt szerencsém kóstolni, először a Terra Hungarica 2012-es Kékfrankos mesterkurzusán, akkor még hordómintaként, legutoljára tavaly áprilisban. A palackok közt én is tapasztaltam szórást, ezt a palackot viszont a piacra kerüléskor szereztem be, azóta megfelelő körülmények közt tárolva várta sorsát.

Alföldimerlot 2012 decemberében ezt írta a borról: „Eladáskor minden vevővel alá kellene íratni, hogy 2016-ig semmi szín alatt nem nyúl hozzá”. Én megfogadtam tanácsát, egy cseppet sem csalódtam.

Weninger Spern Steiner 2009
Már kitöltéskor fellélegezhettem, a tavaly áprilisban kóstolt palackhoz képest semmi barnás karima nem volt színében, illatában nyoma sem volt az akkor tapasztalt brettességnek. Egy enyhe földes, avaros vonal megérinti ugyan, de közel sem zavaróan. Ami kicsit zavart, hogy a hordót még mindig nem tudta teljes mértékben integrálni, illatában kávé és étcsokoládé mellett, meggyes, szedres, szilvás, áfonyás gyümölcsök, fűszernövények és kék virágok, de érezhető az alacsony kénhasználatra jellemző természetes boros hangulat is. Folyamatosan változik, hol az egyik, hol a másik vonal kerekedik felül, szárazpróbában friss cigánymeggy és csipkebogyó marad vissza rengeteg fűszerrel. A korty kissé szikár, a tannin enyhén szárít, savai viszont nagyon feszesen tartják, szedres, aszalt szilvás, áfonyás gyümölcsei még mindig frissek. Az egyensúlyra nem lehet panasz, az érezhető tannin ellenére, nincsenek bántó élek, nagyon szép egység, a harmóniába egy kis kesernyésség rondít ugyen, de lecsengése hosszú és gyümölcsös. Bőven van még benne tartalék, nagyon tetszett. 7 pont (91)

Jelenleg a 2012-as évjárat fut, melyről a fentebb linkelt posztban olvashatnak.