The fear of running out of natural wine

Novinophobia

Novinophobia

Kékfrankos vs Blaufränkisch

Kékfrankos csúcskóstoló a Drop Shopban

2015. november 30. - sweetsole

 „Annyira, de annyira szeretjük a kékfrankost, hogy most elővesszük az eddig rejtegetett ritka kékfrankosainkat és egy este megbontjuk mind. Hatalmas, ritka borok régi és friss évjáratai.”
Szólt a facebook felhívás, melynek nem tudtam ellenállni, mivel kékfrankos párti vagyok. Vagy inkább a Blaufränkisch felé húzok? A hajtás után kiderül.

img_20151127_193811.jpg

Karner Gábor Boróka Kékfrankos 2009
Egy régi ismerőssel kezdtem, kóstoltam már hordóminta korában is, de az idén még nem találkoztam vele. Harmonikus illat, enyhe földesség, elegáns hordós jegyek, kis fűszeresség és vanília, visszafogottan kis meggy és cseresznye. Remek egyensúly, szép savak, érintésnyi tannin, közepesnél nagyobb, tömör test, a gyümölcsök inkább a sötétbogyós vonalon mozognak, csak a lecsengésben váltanak meggyesre. Remek kezdés, erős 6 pont (89) Van benne bőven tartalék, de sajnos már kifutott.

Losonci Bálint Gereg Kékfrankos 2008
Sokkal gyümölcsösebb mint a Karner, nagyon érett meggyes, cseresznyés illatok, fűszerekkel, hordó csak pihentetve jelenik meg kis kávéval. A közepes testet rejtő korty friss, remek savak által vezérelt, élmentesen illeszkedő alkotókkal, hosszan búcsúzó meggyes lecsengéssel. Pár évet simán letagadhat korából. 7 pont (90)

Pichler-Krutzler Weinberg Blaufränkisch 2010
Enyhén földesen nyit, de gyorsan kiszellőzik, utána meggy, cseresznye, hordófűszerek, kis csokoládé. Szép érett az alapanyag a nehéz év ellenére, enyhén tapadnak a tanninok, hosszan búcsúzó kicsit sötétebb vonalon mozgó gyümölcsökkel. Lám-lám milyen remek kis bort készítettek a szomszédban ebből a lesajnált évjáratból. Szép, de nagyon fiatal még, a savak alapján van még ideje bőven a fejlődésre. 6 pont (89)

Uwe Schiefer Szapary Blaufränkisch 2011
Elsőre ez is földes, de pillanatok alatt kipörgethető, fűszeres, friss meggyes illat marad, szederrel, áfonyával, kis kávéval, étcsokoládéval. A korty itt is nagyon fiatal, a test alig közepes, de nagyon jó tartása van, hála remek savainak. A tanninok enyhén húznak, kicsit mintha kesernyések is lennének, a gyümölcsök viszont felülírják a történetet, hosszú meggyes ízek maradnak a lecsengésben. Egyelőre érlelésért kiállt, de van ideje bőven fejlődni a palackban. 7 pont (91)

Uwe Schiefer Pala Blaufränkisch 2009
Vaskeresztes magyar oldaláról, a címkén asztali bor, még a kékfrankost se lehetett feltüntetni a, kereskedelmi forgalomba sem került. Elsőre ez is fülledt, földes, de nagyon gyorsan nyílik, és átvált meggyes gyümölcsökre. A korty nagyon lendületes, remek savak, meggyes gyümölcsök, finom hordófűszerek. Itt már megjelenik a burgundi elegancia, finesz. Nagyon frissnek ható kortalan korty, percekig érezni a meggyet a lecsengésben. 7 pont (92)

Heinrich Blaufränkisch Alter Berg 2007
Éretebb tercier jegyek, hordófűszerek, enyhén lekvárosba hajló gyümölcsök, tejcsoki, kis vanília. A korty nagyon friss, még mindig érezni a tanninokat, de nem húznak vészesen, a háttérben teszik a dolguk, inkább a savak és a gyümölcsök dominálnak. Cseppet sem nehézkes, de mégis elég vastag anyag, nagyon hosszú lecsengéssel. Érezhetően nagyobb adag hordót kaphatott a bor, még nem is sikerült teljesen integrálnia, de a savak alapján van még hová fejlődnie. 7 pont (91)

Panta Rhei Blaufränkisch 2008
Érett rumos-meggyes illat, beépült hordó, aszalt szilva, friss gyümölcsök a kortyban de enyhén melenget az alkohol, kicsit billenti az egyensúlyt, de nem vészesen. A kávés, pörköltes hordós jegyek megjelennek a lecsengésben, a korty ettől nem olyan friss, és a legkevésbé ez hasonlít az eddigi kékfrankosokra. Inkább egy hordóval erősen megtámogatott bordói benyomását kelti. 6 pont (89)

Moric Lutzmannsburg Blaufränkisch 2007
Idáig nem értettem a Moric pincészet körül kialakult felhajtást, az alap kékfrankosok közül kóstoltam az utolsó négy évjáratot, azok a 7 pontot meg se közelítették. A válogatások közül a 2009-es és 2011-es évjáratok már alakulgattak, de erősen tanninosak voltak. Most kóstoltam először a csúcstételek közül, szerencsére egy régebbi évjáratot, ami egyből szíven talált. Kortalannak tűnő illat, folyamatosan nyílik, fejlődik. Kezdetben elég zárt, de kellő mennyiségű levegő hatására meggyes, cseresznyés gyümölcsös illatvilág veszi át az uralmat, a háttérben hordós fűszerek, szerecsendió, kis a vanília, füstölő. Szétszálazhatatlan. Nem egy nagytestű bor, maximum közepes, inkább a fineszre gyúr, gazdag és sokrétű, meggyel, cseresznyével, málnával, fűszerekkel, maga a megtestesült harmónia, kikezdhetetlen egyensúly, végtelen gyümölcsös lecsengés. Természetes nyugalom árad a borból, és még mindig van benne tartalék. 8 pont (93)

Weninger Spern Steiner Kékfrankos 2004
Illatra kirobbanó, érett gyümölcsök, meggy, szeder, szilva, kis füstölő, nagyon szép fűszerekkel, besimult hordós jegyekkel, kis dohánnyal. Vitális savak, lendületes fanyar meggyes, cseresznyés gyümölcsök. Kortalannak hat, nagyon hosszan búcsúznak meggyes gyümölcsei. Tipikusan az a bor, aminek íze kitörölhetetlenül beég a szürkeállományba. Nem kellett szégyenkeznie a Lutzmannsburg mellett, és ár alapján nálam ő a befutó. 7 pont (92)

Remek kis este volt, nagyon szépen összeválogatott mezőnnyel. A hazai mezőnyben is vannak ígéretes darabok, de sajnos az osztrákok előttünk járnak ezen az úton. Az összegzéshez hozzátartozik, hogy a csúcskékfrankosaik árát nem a magyar átlagfizetésekhez igazították, így marad nekünk az alapok szondázása. Még a tavasz beköszöntése előtt igyekszem egy posztot szentelni a témának, melyhez az alapanyag javarészt a borhűtőben várja a sorsát.

(A kóstolt borokért combos összeget perkáltam, de határozottan megérte.)

 

A bejegyzés trackback címe:

https://wineside.blog.hu/api/trackback/id/tr198123150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása